A török kereskedelmi miniszter, Ömer Bolat bejelentette, Türkiye elindította a tranzitkereskedelmet Szaúd-Arábiával annak érdekében, hogy a szállítmányok továbbra is eljussanak a régió országaiba a Hormuzi-szoros körüli zavarok közepette.
Az Ankarában tartott ünnepségen Bolat közölte, azokat az árukat, amelyek nem képesek átjutni a stratégiai vízi átjárón alternatív logisztikai csatornákra irányítják át.
„A szerződés alapján Szaúd-Arábiával tranzitkereskedelmet indítottunk. Ennek révén a Hormuzi-szoroson azok az áruk, amelyek nem tudnak átjutni továbbra is eljutnak a térség országaiba: egy részük csővezetéken, más részük közúton” – közölte.
Bolat megerősítette, hogy a megállapodás keretében mostantól tranzitvízumokat adnak ki, hozzátéve, hogy az intézkedés segíteni fogja a kereskedelmi forgalom fenntartását az öböl mentén.
Alternatív útvonalak
A február végén az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásaival kezdődő háborúra utalva, elmondta, az energia kitermelési területeket lezárták a forgalom elől, ami súlyos fennakadásokat okozott a petrokémiai termékek, a vegyi anyagok és a műtrágyák ellátásában.
A miniszter kihangsúlyozta, a kormány azon dolgozik, hogy gazdasági érdekeiket ne érje kár.
Emellett megjegyezte, Türkiye jelentős előrelépést ért el a logisztika terén, és mostanra 112 milliárd dollár értékű ágazattal rendelkezik.
A mezőgazdasággal kapcsolatban Bolat elmondta, Türkiyének elegendő készletei vannak, és az idén rekordtermést várnak.
Megerősítette azt is, hogy a kormány megfelelő műtrágya-készleteket halmozott fel, és a behozatali vámokat nullára csökkentette a kínálati problémák megelőzése érdekében.















