TÜRKİYE
3 perc olvasás
Erdoğan elnök dicsérte a TRT globális jelenlétét és többnyelvű adásait az alapítása 62. évfordulóján
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök dicsérte a több mint 40 nyelven sugárzó intézmény „igazságközpontú” újságírását, miközben a TRT ünnepelte az alapításának a 62. évfordulóját.
Erdoğan elnök dicsérte a TRT globális jelenlétét és többnyelvű adásait az alapítása 62. évfordulóján
Erdoğan török elnök egy X-bejegyzésben gratulált a török közszolgálati műsorszolgáltató, a TRT alapításának 62. évfordulójához. [ARCHÍVUM] / TRT World and Agencies

A Török Rádió- és Televízió Testület alapításának 62. évfordulójára Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök pénteken üzenetben köszöntötte Mehmet Zahid Sobaci, a testület vezérigazgatóját, és a közszolgálati műsorszolgáltatót „jelentős tájékozódási pontként” jellemezte a globális médiában, valamint az egyre növekvő dezinformáció ellensúlyaként.

Erdoğan rövid levélben azt írta, hogy a TRT megerősítette többnyelvű adásait és alkalmazkodott a digitális platformokhoz, miközben továbbra is „hazánk hangja” és „nemzetünk emlékezete” maradt.

Erdoğan köztársasági elnök a következőket fogalmazta meg a közzétett üzenetében:

“Szívből gratulálok a Török Rádió- és Televízió Testület alapításának 62. évfordulójához, amely a megalakulása óta méltó módon igyekszik teljesíteni a közszolgálati műsorszolgáltatás felelősségét.

A technológiai fejlődéssel összhangban a műsorszórás minőségét napról napra javító és tevékenységi körét bővítő TRT ma is úttörő intézményünk a rádió- és televíziós műsorszórás területén az összes csatornájával és többnyelvű adásaival. A digitális világhoz és a változó nézői és hallgatói szokásokhoz sikeresen alkalmazkodó TRT-nk határozottan folytatja szerepét, mint országunk hangja, nemzetünk emlékezete és a felelős műsorszolgáltatás úttörője.

A “Török Évzsázad” jövőképünket a műsorszórás területére átültető TRT szerepe rendkívül fontos azon törekvésünkben, hogy erőteljesebben juttassuk el országunk igaz álláspontját és az igazságért vívott küzdelmünket a nemzetközi közvéleményhez. A globális szinten növekvő dezinformációval szemben az igazságot alapul vevő műsorszórási szemléletével a nemzetközi médiában fontos referenciaponttá vált TRT által ma elért szint a nemzeti büszkeség forrása.”

„A TRT-től, amely számos szakember gyakorlati képzését tette lehetővé és a rádió- és televíziós szektorban egyfajta iskolaként szolgál, elvárom, hogy sikeres, színvonalas és a szektort meghatározó, eredeti munkáihoz újakat adjon hozzá.

Ezzel az alkalommal köszönetet mondok a TRT család minden tagjának munkájukért és erőfeszítéseikért, és szívből hiszem, hogy a TRT a következő időszakban is ugyanazzal az elszántsággal és határozottsággal fogja folytatni munkáját, és továbbra is hazánk, népünk és minden elnyomott ember hangja marad.”

A Török Köztársaság 2023-ban megünnepelte a megalapításának 100. évfordulóját, e alkalommal Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök alapvető politikai jövőképet mutatott be, amelynek célja Türkiye globális befolyásának növelése a diplomácia, a védelem, a gazdaság és a média területén, és amely erőteljes hangsúlyt fektet a stratégiai kommunikációra és a nemzetközi elérhetőségre.

A TRT, amely alapítása óta a műsorszolgáltatás minden területén úttörő szerepet tölt be, a televíziós és rádiós műsorszórás mellett; a filmművészet, a globális kérdések, a szakmai tapasztalatok átadása, a gyermek mindenek felett álló érdekének elve, a fiatal műsorkészítők támogatása és számos más jelentős tevékenységi területen az általa szervezett nemzeti és nemzetközi rendezvényekkel, fesztiválokkal, együttműködésekkel és díjátadó gálákkal is jelentős hozzájárulást nyújt a széles közönség számára. Miközben nem enged a közszolgálati műsorszolgáltatás alapelveiből, számos csatornájával és tartalmával a nézettségi versenyben megőrzi vezető helyét, koprodukciós filmes projektjeivel emberek millióihoz jut el a világ mozivásznain, és tekintélyes nemzetközi díjakkal gyarapítja sikereit.