Két embert hoztak ki egy nepáli vízerőmű alagútjából több mint egy héttel azután, hogy halálos kimenetelű villámáradások sújtották a térséget.
A Trishuli 3A vízerőmű projektjénél indított mentési műveletre egy hatalmas hirtelen áradást követően került sor, amely elpusztította a Nepál és Kína közötti határvidéket -jelentette a BBC.
Az energiaügyi minisztérium a BBC Nepalinak elmondta, legalább 42 ember kimentésére számítanak az alagútból, miután a mentők péntek hajnalban hangokat hallottak onnan.
A jelentés szerint az elsőként kimentett, Sanjaya Shah-ot helikopterrel a Battarban található kórházba, amely Káthmandutól északnyugatra fekszik, míg a második kimentett, Kabir Maharjan 'készül' a Káthmandu-i Chhauni katonai kórházba való szállításra.
Nepál a legfrisebb adatok alapján megerősítette, 1 259 halálos áldozata van, és 5 083 embert eltűntként tartanak nyilván a múlt heti villámáradások következtében. A kínai hatóságok 21 halálesetről számoltak be, és 541 ember keresése folyik tovább. A két ország együttes halálozása 1 280 volt, míg 5 624 embert tartanak eltűntként, köztük 844 külföldi állampolgárt.


















