KULTÚRA
1 perc olvasás
Kezdetét vette a 8. Etnospor Kulturális Fesztivál
A Világ Etnospor Konföderáció által szervezett 8. Etnospor Kulturális Fesztivál megnyitotta kapuit a látogatók előtt az isztambuli Atatürk Repülőtéren.
Kezdetét vette a 8. Etnospor Kulturális Fesztivál
Kezdetét vette a 8. Etnospor Kulturális Fesztivál

A TRT médiapartneri közreműködésével, idén május 21. és 24. között megrendezésre kerülő fesztivál megnyitója az Atatürk Repülőtéren felállított Kán Sátor (Han Çadırı) előtt zajlott, ahol a diákok a hagyományos Gülbank imádság kíséretében mutatták be előadásukat. Ezt követően az Isztambuli Történelmi Török Zenei Együttes mehter (janicsár) zenekara lépett színpadra.

A megnyitón beszédet mondott Bilal Erdoğan, a Világ Etnospor Konföderáció elnöke, aki hangsúlyozta, hogy a fesztivál ideje alatt mindannyian együtt fogják megélni a kulturális gazdagságot.

Erdoğan üdvözölte a látogatókat, és elmondta, hogy a fesztivál során számos rendezvényre kerül sor, különös tekintettel a birkózásra és a lovas sportokra.

Kiemelte, hogy a fesztivál programjai révén a gyermekek és a családok találkozhatnak a hagyományos kultúrával:

"Idén ismét 4 napon keresztül, itt fogjuk közösen megélni kultúránk gazdagságát. Gyermekeinkkel, időseinkkel, családként együtt fogjuk belélegezni a hagyomány illatát és levegőjét, és közösen látjuk vendégül a világ minden tájáról érkező művészeket, sportolókat és kulturális szakembereket. A ma ide látogató gyermekek át fogják élni és érezni, hogy milyen értékes és jelentőségteljes a kulturális gazdagság."

Erdoğan felhívta a figyelmet Isztambul nemzetközi jelentőségére is, majd a beszédek után a gyermekekkel közösen átvágta a szalagot, ezzel hivatalosan is megnyitva a fesztivált.